A hang teremtő és éltető, átalakító erő: a Lélek visszhangja az anyagban és lelkünkben egyaránt.
A hangok általi mély pihenés meditációkban és relaxációban növelheti szervezetünkben az endorfinkiválasztást. Az "örömhormon" amellett, hogy fájdalomcsökkentő, kiváló hangulatfokozó, és ezzel az immunrendszert fokozottabb aktivitásra késztetni. Kutatók is azt állítják, hogy az intuitív zene (hangtálak, monochord, gong), a mantrázás, a hangfürdők alkalmasak az agy biokémiájának befolyásolására(mivel megindul az agyban a kellemes közérzetet okozó endorfin termelődése).
Az intuitív hangszerek (hangtálak, monochord, gong, kristálytálak) relaxációja alatt testünk ellazul, csökken izomtónusa, tudatállapotunk túl van már a napi tevékenységünket kísérő béta-hullámok aktivitásán. A nyugodt, ellazult pihenő-éberséget az agyi alfa-hullámtevékenység jellemi.
Amint testünk tónusa csökken, úgy tudatunk készenléti ébersége minimális, s vegetatív idegrendszerünk paraszimpatikus (pihenő-nyugalmi) helyzetben van. Ekkor csökken a pulzus, a vérnyomás, az agyi hullámok lelassulásával minden szorongás feloldódhat.
Ázsiában több ezer éve tudják, hogy a világ kozmikus frekvenciák, rezgés-hullámok erőtere, és ennek legkifejezőbb princípiuma az emberi hang. A különböző kultúrákban már évezredek óta használnak spirituális, gyógyító, illetve önmegvalósító céllal bizonyos mondatok, szavakat vagy hangokat. Ezeket halkan vagy hangosan ismételgetik, kántálják, éneklik egyedül vagy kórusban. Aki már hallotta, például a tibeti buddhist szerzeteseket recitálni, zengők basszus hangon, rendkívüli mély hangfekvésben, átélhette annak felemelő drámai hangulatát és tudattisztító hatását. Említhető még a gregorián ének, a táltosok dobbal kísért éneklése, a müezzin imára szólító hangos hívása vagy a jógi monoton mormolása is.
Az emberi hangok ilyen használatának szinte mágikus ereje van. Elménket, idegrendszerünket átalakító és gyógyító hatással rendelkezik, bensőnk halhatatlan központjához, a lélekhez vezet el bennünket.
Minden létezőnek megvan a saját rezgése, illetve gyakran a hallható hangja, zenéje. A virágoknak, a fáknak és réteknek, a hegyeknek és völgyeknek, a csillagoknak más-más az éneke, és minden ember testének is más a szimfóniája. Mindazt, amit az ember érez és megél a fájdalom és ujjongó öröm közötti széles skálában, tökéletesen érzékeltetnii tudja például a szitár, a negyed hangok lehelet-finomságával.
Az indiai zenekultúra kamarazene-elvű művészet. Legfontosabb jellemzős rögtönzéses jellege, legyen akár vokális vagy instrumentális, melyben az előadóművészek között ki-ki megmutathatja virtuóz tudását, kreatív szabad fantáziáját, intuitív képességét, lelkiségének a kifejezését. Négy közismert húros hangszert említek: pengetős hangszer a vína, amelynek hét húrja és két gömbölyű nagyméretű rezonáló teste van. Kifejezetten mély zengésű hangjaival elősegíti az emberben a kívánt meditatív, harmonizált nyugalmi állapotot.
A tambura elengedhetetlen háttér hangszerként szerepel az indiai instrumentális és vokális hangzás világban egyaránt. Ennek az álló helyzetben használt, lant típusú hangszernek a húrjait a melódia hangsorának laaphangjára és kvintjére hangolják. Az üres húrok folyamatos, lágy érintésével megszakítás nélküli zengő tonális keretet nyújtanak a zeneműnek. A sajátos és andalító hangeffektusokat felerősíti az alsó testrész félgömbrésze ugyanúgy, mint a szitárnál. A szárod viszonylag rövid pengetős hangszer, ércesen zengő hangjait sokan szeretik. Az alsó rezonáns félgömbrészen felül még egy felső, kisebb gömböt is tartalmaz.
Minden rága egy-egy önálló zenei mű, imporvizálható dallamkeret. A zenemű első része lassú tempójú, esetleg lágy átmenettel mélyebb (basszus) hangzásúvé, meditatív-elmélkedővé válik a mű rögtönzésszerű interpretálása. Ez az alap, amelyben hallhatóak az egyedi rága jellemző (más rágától különböző) hangjai. Második rész a dzsor, amely már lassan fokozódó tempójú és ritmikus. Az első két rész hatásos kísérő zenéje lehet a meditációnak, az elmélkedésnek, illetve a hatha-jógázásnak. A harmadik és negyedik részt a fokozatos gyorsulás, erőteljesen lüktető ritmus jellemzi. A gyors tempóhoz rendszerint ritmushangszer: tabla is társul, a rága végén hirtelen lelassul a zene. Formailag ez annyit jelent: van egy hosszabb, elmélkedő bevezetés, ezután jön a dallam kifejtése és lezárása.
